2026. május 20-án Puconciban a Števan Küzmič Emlékházban került sor a GUČIMO projekt harmadik műhelynapjára.
A program első részében a projektben résztvevő partnerek mutatták be tevékenységüket. Julija Lazar (Puconci) (a főpályázó), Bugán Lilla a Magyarországi Szlovének Szövetsége, Horváth Tiborné pedig a Móra Ferenc Városi Könyvtár és Múzeum részéről ismertette meg a hallgatósággal a pályázatban megvalósításra kerülő saját tevékenységeiket.
A turisztikai szereplők - intézmények, irodák, szolgáltatók - ismerik legjobban a látogatók igényeit és a régió lehetőségeit. Javaslataik és ötleteik közvetlenül befolyásolják a GUČIMO projekt turisztikai kínálatrának kialakítását. Ennek jegyében a program második részében közös gondolkodással, csoportmunkában keresték a választ a résztvevők többek között az alábbi kérdésekre:
- Mely kulturális nevezetességek, történetek, személyek nem kapnak elég figyelmet a turizmusban a régiónkban, és mit kellene változtatni ezen?
- Hogyan válhatna a helyi nyelv a turisztikai élmény részévé?
- Hogyan lehetne a fiatalabb látogatókat a nyelvjárási örökség iránt érzékenyíteni?
Zárásként a csoportmunkát követően valamennyi társaság felvázolta saját ötleteit a témában.
A munka folytatódik, egészen 2027. év végéig.






