Időszaki kiállítások

kiállítások változatos témákban

Pável Ágoston tisztelete

2025. április 13-án, virágvasárnap Pável Ágostonra emlékeztek a Vasi Múzerumbarát Egylet tagjai.

 2011 óta virágvasárnap emlékező sétára invitálja tagjait a Vasi Múzeumbarát Egylet annak tiszteletére, hogy Pável Ágoston 1936-ban a húsvétot megelőző vasárnap indult rábavidéki és őrségi néprajzi gyűjtőkörútjára.

Idén több mint ötvenen kezdték napjukat a Pável Ágoston Múzeumban, ahol forró teával várta őket intézményünk 3 munkatársa. A vendégeket Horváth Tiborné igazgató köszöntötte, bemutatva tevékenységeinket. A délelőtt folyamán Mukicsné Kozár Mária néprajzkutató tartott előadást "Háznevek a Szentgotthárd környéki szlovén településeken" címmel. Kiemelte még, hogy szisztematikusan járják végig a szlovén nemzetiségű falvakat ezen a napon, megismerve történetüket, megtekintve nevezetességeiket. A kirándulók az előadást követően megtekintették kiállításainkat is.  A szentmisét követően Kétvölgy volt úti céljuk, ahol piknikezés keretében ismerkedtek meg a településsel. Jövőre folytatás következik, várjuk őket szeretettel.

 

Elérhetőségünk:

fecebook k youtube google maps

  

Esemény naptár:

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Munkatársaink:

Károly Andrea
múzeumpedagógus
Gáspárné Mayer Margit
tárlatvezető
Horváth Tiborné
intézményvezető