Május 5-én tartotta a Szent Gotthárd Általános Iskola és Gimnázium névadójának, hildesheimi Gotthárd püspöknek ünnepét. Ennek keretében városismereti sétán vettek részt az intézmény diákjai, melynek során múzeumunkat is felkeresték.
3 csoportra osztva 3 állomást jártak végig a tanulók. Betekinthettek a látványraktár különleges zúgaiba, a foglalkoztató teremben a rábavidéki szlovének életéhez kapcsolódó memóriakártyákkal, képkirakó kockákkal és puzzle-kel játszhattak, megismerve az elmúlt századok népi életét és kultúráját. Az emeleti kiállítóteremben belecseppenhettek az 1664-es szentgotthárdi csatába, a 10 perces animáción keresztül. A múzeumi programon nagy érdeklődéssel és lelkesedéssel vettek részt a gyerekek, melynek legfőbb célja a társas és érzelmi kompetencia fejlesztése mellett motiváció adása volt a történelem tantárgy megszeretése céljából.
Az iskola diákjai intézményünkön kívül a Nagyboldogasszony templomot, a kolostorépületet, a templom mögötti barokk kertet, városunk híres embereinek szobrait, a Temetőkápolnát és a Színházat is felfedezhették.